Déri János itt maradt közöttünk

Déri János itt maradt közöttünk, még csak hatvanéves lenne (1951. április 14.-1992. április 19.)

Azt mondják a bölcsek, az élet teljességét nem években mérik. Mennyire igaz ez Déri Jánosra! Őt ugyanis rövid, nagyon rövid pályája ellenére sem felejtettük el, pedig lassan két évtizede nincs közöttünk. Szerették az emberek, mert még a képernyőn keresztül is rendkívül gyorsan kapcsolatot teremtett velük. Nem véletlen, hogy megnyerő, közvetlen személyiségével, sajátos rögtönző-képességével a legnépszerűbb tévés személyiségek egyike volt. „A Déri", definiáljuk röviden, ha szót ejtünk legendás alakjáról. Milyen jó, hogy nem kell magyarázgatnunk, tudod, az a hallatlanul rokonszenves, természetesen lezser, szellemes, bajuszos, szemüveges férfi, akit anno mondjuk az MTV Ablak című közéleti műsorában láthattál, s aki annyi, de annyi kínai bölcsességet mondott, s mindig minden helyzetben hiteles maradt.

A Riporter kerestetik című tehetségkutató műsorban tűnt fel 1975-ben, harmadik helyezettként. A Magyar Rádió ifjúsági osztályán dolgozott 1977-1983. között, ezután pedig a társadalompolitikai szerkesztőség munkatársa, majd a Hírháttér, valamint az Ablak állandó műsorvezető-riportere lett, ahol megszállottan harcolt a kisemberekért, aggódott sorsukért. Sokan emlékeznek az Ez+Az című szórakoztató műsorára, amelyben külön rovatot szentelt a selejtes termékeket ironikusan bemutató Pocsék Áruk Fórumának - új műfajt teremtve. A Nulladik típusú találkozások című, paranormális jelenségekkel foglalkozó magazint is ő indította el. Ezen kívül állandó, nélkülözhetetlen vendégként lépett fel a Rádiókabaréban, s rendszeresen megjelentek szatirikus írásai a Hócipőben. Otthonosan mozgott a politikai műsorokban is.

Amikor már tudtuk, hogy beteg, egy ország aggódott az egészségéért. Milliók hallgatták lélegzetvisszafojtva minden szavát Mexikóból, a távoli messzeségből 1992-ben jelentkezett utoljára. A gyermekeinek szánt naplójában ezt írta betegségéről: „a rákos sejt... mindenütt ott van, egyszer csak nincs sehol, mert belepusztul az egész test, belepusztul a rák is..." Néhány nappal a halála előtt lemondó szomorúsággal azt mondta: „három év múlva már senki sem fog emlékezni rám." Hát nem lett igaza! Nem felejtette el a közönség, a nézők, a kollégák, a szakma sem. Emlékét őrzi ugyanis az újságírókból, humoristákból, rádiós és televíziós személyiségekből álló Április 14. Alapítvány és a nevével fémjelzett díj, amelyet minden évben olyan kimagasló közéleti szereplőknek, művészeknek adományoznak, akik sokoldalú tevékenységükkel hozzá hasonlóan maradandót alkotnak.

S a Dunaújvárosi Főiskola Kommunikációs Intézete és Médiacentruma is felvette 2005 januárjában a nevét, ápolva a 41 éves korában elhunyt riporter emlékét. Itt kapott helyet a róla készült térplasztika is. Alig múlt negyvenéves, amikor legyőzte a gyilkos kór. Betegségével folytatott küzdelmét megrendülten figyeltük. Harcát reménykedve, hihetetlen erővel vívta az utolsó pillanatig. Népszerűségében egy percig sem kételkedhetett, hiszen az emberek még szolidaritási mozgalmat és gyűjtést is indítottak azért, hogy segítsenek neki. Már késő volt...Most lenne hatvanéves, ha élne.